Magyar óriás – a galambok királynője

E galambfajta pontos származása nem ismert, feltételezések szerint a török gatyás galamb lehet az egyik őse. Nagyon régi fajta, de a fajtaleírása csak a 60-as évektől kezdődött. Korábban voltak sima fejű (fésű nélküli, és lábtoll nélküli), csak harisnyás példányok is – a fajtát elsőként 1901-ben Balassa György említette magyar házigalamb néven.

Szabó Tibor aranykoszorús mestertenyésztő, a fajtaklub vezetőségi tagja, Szentkirályszabadján tenyészt magyar óriás galambokat.

– Ezek a madarak, mint a nevük is mutatja, igen nagyok: hosszuk 45-50 centiméter, a kifejlett madarak súlya hímeknél 1 kg, a tojók 95 dkg körüliek. Először a fehér színt rögzítették, később alakultak ki a színváltozatok: fekete, sárga, vörös, kék, kék kovácsolt, és ezek higított, tarka variációi.

A fajta Európa-szerte gyorsan népszerű lett, ami később problémát is okozott.

A magyar ember mindig pénz szűkében volt. A tenyésztők 2 000 forintos fizetésből éltek, ám amikor jött a német vásárló, aki 100 márkát kínált a legjobb galambjáért, nem igazán tudott nemet mondani. Nekem egyszer egy arab úriember 12 000 eurót kínált egy pár galambért, de én nem mentem bele az üzletbe. Azt szoktam mondani, hogy nálam vannak nem eladó galambok is – meséli Szabó Tibor.

Tenyésztés

A magyar óriás nehezen tenyészthető nagy mérete és lábtollai miatt, de maga a fajta is egyedi és különleges. Míg más nagyméretű fajtákat, például a francia Mondain-t, vagy az amerikai Kinget több azonosítható fajtából alakítottak ki, mivel a vérfrissítés egy másik fajtával sokkal könnyebb, addig a magyar óriás saját populációja zárt. A hazai állomány körülbelül 1500 egyedből áll.

A rengeteg külföldre került madárról számszerűsített adatot nem igazán lehet tudni, csak akkor látni viszont őket, ha egy-egy nemzetközi kiállításra hoznak belőlük.

– Legutóbb Lipcsében voltam egy európai szintű kiállításon, ahol azt tapasztaltam, nagyon gyenge volt a külföldi kézben lévő állomány. A szerbeknél, horvátoknál, szlovénoknál azért lehet még nagyon szép állományokat látni; mára pedig oda jutottunk, hogy már hozzájuk megyünk vérfrissítésért, annyira eladogatták a hazai tenyésztők a legjobb madaraikat.

Itthon 74 fős a Magyar Óriás fajtaklub tenyésztői létszáma, ami kifejezetten nagynak számít, de a fajta különleges igényei miatt a tenyésztőknél csak kis állományok vannak. A legnépszerűbb szín a fekete babos, fehér színt már csak 8-10 tenyésztőnél találni.

– Nekem relatív nagy állományom van, 16 párral dolgozom. A magyar óriás nem hasonlít más fajtákhoz. Nagy fejű, rozettában végződő körfésűje van, 12-16 centiméteres lábtollakkal, nagy mérete miatt helyigényes.

Korábban a tanyákon könnyen elfért, de mára a tenyésztés négy fal közé szorult.

Egy párnak két négyzetméter szükséges. Dajkagalambokat is kell tartani, mert esetlenségéből adódóan könnyen összetöri a tojásokat. 5-6 napos koruktól már maguk nevelik a fiókáikat, és kifejezetten jó nevelőknek számítanak. Idén rekordmennyiségű fiókát, 70 darabot sikerült nevelni. Korábbi tenyésztői éveim alatt ezt csak egyszer sikerült elérni, amikor vállalkozóként annyit dolgoztam, hogy a feleségemre bíztam a galambokat. A szép szaporulat könnyen gazdát talál, persze mindig van selejt, de szeretjük a galambhúst, így nem vész kárba, könnyű szelektálni.

Szabó Tibor Szentkirályszabadján tenyészt magyar óriás galambokat.

Tartás

Ezekre a madarakra vigyázni kell, a szentkirályszabadjai portáról még a dajkaként tartott postagalambok sem járnak ki, nehogy behozzanak valami betegséget. A takarmányozásra nem túlságosan igényes, de ocsút nem szabad adni nekik.

A szép, egészséges állomány eléréséhez célszerű 10-12 féle magból álló keveréket etetni.

A madarak Szabó Tibornál egy tágas volierben vannak, aminek dróthálós részében napozni is tudnak. A nyirkos, nedves, huzatos helyeket el kell felejteni, az ilyenekben előbb-utóbb betegség üti fel a fejét. A galambászat pénzigényes, drága hobbi, ahogy Tibor mondja: már-már úri passzió.

– A feleségem szerint a kocsmában nem költenék ennyit, de a rossz galamb is ugyanannyit eszik, mint a jó galamb. A rosszat szelektálni kell, a jónak megadni azt, amit szükségel. Ezek a madarak 3 éves korukra fejlődnek ki teljesen, de csak 5-6 éves korukig lehet őket tenyésztésben tartani, mert gyorsan megöregednek. Én háromévesen szoktam eladni őket, most is 5-6 öreg galambom van összesen. Van egy hatéves is, Mamut, az a kedvencem, ő addig marad, amíg bírja.

Egyszer egy román tenyésztőtárs jött hozzám galambot vásárolni, és amikor ezt a galambot a kezébe adtam, felkiáltott, hogy ez nem is madár, hanem egy mamut!

Így maradt rajta ez a név. Mindig akad kedvencem. Egyszer volt egy kis tojóm, akinek ha cuppogni kezdtem, azonnal a vállamra repült, nyújtogatta nekem a csőrét. A gyerekek mondták is, hogy megmondanak a feleségemnek.

Kiállítás

A korábbi szövetségi 40×40-es ketrecek kicsik voltak ezeknek a hatalmas madaraknak, most már a számukra gyártatott 50×50-es ketrecekbe helyezik el őket a kiállításokon. A profi galambászok alaposan felkészítik madaraikat a bemutatásra. Szabó Tibornál is kézben vannak az állatok, még ha nem is szeretik, hogy időről időre kézbe veszik őket, megszokták és eltűrik. A bíráló minden neki tetsző madarat kézbe vesz.

Ellenőrzi, hogy megvan-e a 12 faroktolla, hogy egyenes a mellcsontja, nézi a csőr-karom színegyezését is, ugyanis a fekete változatnál a csőrnek és a karomnak egyszínűnek kell lennie, nem lehet egyetlen fehér karom sem.

Emellett vizsgálják még a testnagyságot, a tollszerkezetet, a fejet, a szemet, a tisztaságot, valamint a testtartást is. Hiba a meredek testállás, a jó magyar óriás nyugodt állapotban közel vízszintesen tartja magát.

– A kiállításra való felkészítés külön történet. A kiállítás egy szépségverseny, ott nem lehet koszosan, bozontosan megjelenni. A rendezvény előtt egy hónappal le kell fürdetni a madarakat csőrtől a farok végéig. Én samponnal mosom őket, aztán megszárítom, a törött lábtollakat kihúzom, mert így egy hónap alatt a kiállításra szépen visszanő. A fehér színt tenyésztem, ami különösen kényes, minden meglátszik rajta.

Büszke vagyok rá, hogy gyakorlatilag nincs olyan kiállítás, ahol a bírák ne emelnék ki galambjaim tisztaságát.

A tenyésztő

Szabó Tibor nem csak a madarak felkészítésére lehet büszke, hiszen szinte nincs olyan kiállítás, ahonnan ne hozna el egy fajtagyőztes címet. 2000-ben elsőként lett aranykoszorús mestertenyésztő az országban, ez azt jelenti, hogy 42 országos kiállításon 42 különböző fajtagyőztes galambbal büszkélkedhet, azaz hosszú ideig kiváló tenyésztői munkát folytat. Eredményei alapján már a kétszeres aranykoszorús és a gyémántkoszorús tenyésztői címet is kérelmezheti a szövetségnél.

– Itt születtem a szomszéd házban, és a szemben lévő iskolaépületben mindig voltak galambok. Dalányi Józsi bácsiék laktak akkor az egyik felében, ő mindig adott nekem kisgalambot, de amikor az felnőtt, unatkozott, és visszament a többihez. Aztán szereztem magamnak Kingeket, de amikor elkerültem otthonról, édes­anyám berontott a kaszával a galambólba. Akkor még mindenkinél volt kert, a galambok pedig nagyon szerették kicsipegetni a veteményt.

Mindig hallgattuk, hogy a fene egye meg ezeket a galambokat, édesanyám meg nem akart a szomszédokkal veszekedést, inkább levágta őket.

Amikor később hazaköltöztünk, építettem egy galambházat, eleinte a magyar óriás mellett voltak alföldi paraszt gatyás galambok is. Annak a fajtaleírásában, elfogadtatásában is részt vettem. Aztán maradtak a magyar óriások. Ezekkel már több mint 30 éve foglalkozom, és büszke vagyok az elért eredményekre.